Megtartotta első PROCSEE disszeminációs eseményét az MRK

2016. november 23-án tartotta meg első disszeminációs rendezvényét az MRK a gyakorlatorientált felsőfokú oktatás (PHE) Közép- és Dél-Kelet Európában történő erősítését célzó PROCSEE projekt keretében.  Az eseményen az egyes PHE témák felelős magyar szakértői mutatták be röviden a terület kihívásainak okait és egyéb körülményeit, melyeket a projekt-partner országok szakértői a 2016. szeptemberi Szakértői Fórumon rögzítettek.

Az eseményen a témában érintett hazai intézmények – többek között a Dunaújvárosi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem – mellett részt vett a EURASHE főtitkára, Michal Karpíšek is, így lehetőség adódott a EURASHE aktuális tevékenységeinek megismerésére is.  A workshop során körvonalazódott, hogy regionális és hazai szinten egyaránt kialakulóban van a PHE felsőoktatásbeli és iparági szerepe, és a viták során az intézmények több területen is beazonosították a PHE hasznosulásának lehetőségeit, „kitörési pontjait”.

 

A workshop-on tartott prezentációk ppt/pdf dokumentumai az alábbi linkeken érhetők el.

 

1611 HU EURASHE_introduction_Michal Karpisek

PROCSEE 1. dissemination_Petra Perényi_23.11.2016.

PROCSEE-HEIs and regions-20160928-1001_Dinya

PROCSEE-PFO és régióik-MRK 20161123_Dinya 2

DissemTh2-Nov2016Budapest-MedveAnna

A hallgatók munka világában_Wéber György

2016_11_23_Réka Racskó

Művelet folyamatban, kérem várjon...



Mégse





Elfelejtette jelszavát?